Összesen majdnem három olyan évem volt, amikor minimum három óránként valaki csak engem akart. De úgy istenigazából. “Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága…” – bár Radnóti ezeket a sorokat valami egészen más érzéstől fűtve írta, nekem mégis nagyon sokszor, szinte naponta eszembe jutott akkor, amikor annak idején ránéztem a pufók kis gyerekarcokra, a… Tovább »
Szerintem a szoptatás természetes dolog. Az élménye pedig csak a miénk.
Összesen majdnem három olyan évem volt, amikor minimum három óránként valaki csak engem akart. De úgy istenigazából. “Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága…” – bár Radnóti ezeket a sorokat valami egészen más érzéstől fűtve írta, nekem mégis nagyon sokszor, szinte naponta eszembe jutott akkor, amikor annak idején ránéztem a pufók kis gyerekarcokra, a… Tovább »
Vannak emberek, akik mindig a metrókocsi két ajtaja között állnak meg. És vannak helyzetek, aminek a feszültségét már nem lehet feloldani pusztán egy mosollyal. Azt hiszem ezek a mai nap tapasztalatai számomra. Az első megállapítást akkor tettem, amikor a tömeg miatt a peronon rekedtem, és kénytelen voltam megvárni a következő metrót. Igen, valahogy mindig úgy…
Az utóbbi évek legfőbb tanulsága számomra ez az “egyszerű” fogalom, ez a kicsit sem elhanyagolható téma: a felelősség kérdése. Én későn érő típus vagyok – na mondjuk erre is csak nemrég jöttem rá – és bár mindig imádtam A kis herceget, mégis mostanában kezdem IGAZÁN érteni, hogy miről is szól. (Ajánlom mindenkinek újraolvasni, vagy urambocsá’…
Olvastam a napokban egy blogot – sorry, nem mentettem el a posztot, de ha megtalálom, linkelem, hogy “hivatalos” legyen a reax 🙂 – ahol a blogger “trendinek” minősítette a szerető-létet, és mint ilyet, természetesen károsnak és elítélendőnek vélte. “Nehogymár a szeretőket kelljen sajnálni” – na, ez nem így volt leírva, de ez a feeling áradt…
Aki bírja, és még mindig velem tart, annak megígérhetem, ez később sem nagyon lesz másként. Ugyanis itt és most nem akarok senkinek megfelelni. Úgy szeretném lezárni és újrakezdeni, kiírni és megírni, ahogy az nekem jólesik, ahogy az leginkább belőlem fakad. Azért remélem, tudtok majd követni. De higgyétek el, bennem pont ekkora a káosz, pont ennyire…
Ti hisztek a sorsban? Istenben, valamiféle őrangyalban, eleve elrendeltetésben? Távol álljon tőlem minden ezoterikus, pláne áltudományos hablaty, de van, aminek a magyarázata, és az összefüggései annyira magától értődőek, hogy nem lehet nem észrevenni őket. Legfeljebb tovább lehet menni, és nem tudomást venni, de attól még ezek léteznek. Elhiszitek, hogy például egy baleset mindent megváltoztathat? Hogy…
Tudjátok, hogy mi a szeretők sorsa? A várakozás. Ezt egy barátnőm fogalmazta meg nekem, pedig ez annyira nyilvánvaló. Vársz, mindig csak vársz, és tulajdonképpen az egész kapcsolat, és az egész életed nem szól másról, mint egy örök várakozásról, hogy aztán együtt legyetek pár órát, és utána kezdhess elölről várni a következő pár lopott és szigorúan…